A babesiosis egy súlyos, vérparazita okozta betegség, amelyet a Babesia nevű egysejtű kórokozó idéz elő, és főként kullancsok közvetítésével terjed. A fertőzés világszerte, így hazánkban is jelen van. Míg korábban mindennapos esetnek számított, napjainkra újra emelkedő esetszámot tapasztalunk.
Ennek oka részben a globális felmelegedés és az enyhébb telek következtében megnövekedett kullancsaktivitás, valamint az, hogy a paraziták már nem csupán erdőkben, mezőkön vagy vízpartokon, hanem városi környezetben – például kertekben, parkokban – is egyre gyakrabban előfordulnak. Különösen veszélyeztetettek azok a kutyák, akik rendszeresen járnak természetközeli helyekre, de fontos tudni, hogy a fertőzés lehetősége már a lakókörnyezet közvetlen közelében is fennáll.
A kullancs vérszívás során juttatja a Babesia sporozoitáit az állat szervezetébe, amelyek rövid időn belül a vörösvértestekbe jutnak, és ott szaporodni kezdenek. A kórokozók elszaporodása a vörösvérsejtek pusztulásához, azaz vérszegénységhez vezet. Ritkább esetben más úton is történhet fertőződés: például harapással, főként olyan kutyák között, amelyeknél harcoltatás is felmerül, illetve az érintett állatok kölykeinél. Ez azonban szerencsére jóval ritkábban fordul elő.
A fertőzés tünetei az enyhétől az életveszélyes állapotig terjedhetnek. Jellemző panaszok lehetnek:
- levertség, gyengeség
- sápadt vagy besárgult nyálkahártyák
- láz
- étvágytalanság
- hányás
- vöröses-barna színű vizelet
- gyorsult légzés vagy szapora szívverés
Súlyos esetben a betegség gyorsan romlik, a kutya állapota napok alatt kritikussá válhat. Mivel a tünetek nem mindig jellegzetesek, és könnyen összetéveszthetők más problémákkal, kiemelten fontos a mielőbbi állatorvosi vizsgálat.
A diagnózis felállításához vérvizsgálat szükséges. Egyes esetekben mikroszkópos kenetvizsgálattal a kórokozók közvetlenül is láthatók a vörösvértestekben. Ma már rendelkezésünkre állnak korszerű, nagy érzékenységű molekuláris (PCR) vizsgálatok is, amelyek a Babesia DNS-ét mutatják ki a vérből, ezáltal megbízhatóbb eredményt adnak, főként enyhébb vagy krónikus esetekben.
A kezelést egy injekciós készítményel végezzük, amely a legtöbb esetben hatékony a kórokozók ellen. Fontos tudni, hogy nem mindig elegendő csupán a babesiosist közvetlenül kezelni – az állapot gyakran szövődményekkel jár, amelyek önmagukban is életveszélyesek lehetnek. Ezért gyakran van szükség több napos infúziós, valamint gyógyszeres kezelésre.
A terápiát a legtöbb esetben még azelőtt el kell kezdeni, hogy a laboreredmények megérkeznének, mert a babesiosis egy bizonyos stádium után rohamosan súlyosbodik, és az állat élete is veszélybe kerülhet.
A legjobb védekezés a megelőzés. Egész évben alkalmazzunk kullancsellenes készítményeket (nyakörvek, cseppek, tabletták), és ha lehetőségünk van rá ellenőrizzük a kutya bundáját kirándulás vagy séta után.
Ha kutyája bágyadt, lázas, sápadt, esetleg vöröses vizeletet ürít, vagy kullancsot talált benne, ne halogassa – jelentkezzen be vizsgálatra mihamarabb!